Kicsit depressziósan keltem és a blogról gondolkodtam. Van egyáltalán erre szükség? Szabad-e, egyáltalán kell-e folytatnom? Ártok, vagy használok vele? Magamnak, vagy másnak?

Tudat alatt a blogot is azért kezdtem el írni, mert valamerre lépni akarok. Névtelenül fejest ugrottam az ismeretlenbe. Valami oka kell, hogy legyen. Talán van mondanivalóm. Különösebb küldetéstudat nélkül titkon kicsit abban reménykedem, hogy sikerülhet dolgokat helyre tennem. Ha csak egy ember, aki eddig undorral hátat fordított a crossdressingnek, egy kicsit is megérti, mi is ez valójában, már boldog leszek. Következetesen mindenféle manírtól mentesen, a lehető legkevésbé offenzív módon írom a bejegyzéseimet, hogy lehetőleg senkit ne bántsak meg, és ne rettentsek el.

A blog magában hordozza a lebukás veszélyét is. Talán szeretnék is lebukni. Vajon könnyebb lenne azután? Vagy sokkal, sokkal nehezebb? Lehet, hogy ma, májusban, vagy akármikor kiderül. Bármikor kiderülhet. Egyelőre azonban semmi erőm a beismeréshez. Semmilyen formában.

Próbálok erőt gyűjteni abból, hogy ezeken az oldalakon helyrerakom sokszor kusza gondolataimat, majd idővel ismét a párom elé álljak: Ez volnék én. Nagyon hálás vagy ezért nektek, akik rendszeresen írtok itt véleményeket, mindegyikből tanulok valamit, mindegyik ad egy kis lökést a nagy lépéshez.