Időről időre igyekszem majd kicsit kizökkenteni a Kedves Olvasót az én mindennapi vívódásaim unalmas -és bizonyosan fárasztó- ismertetéséből, így arra gondoltam, hogy helyet adok néhány történetnek, melyet szerény angoltudásom birtokában bátorkodtam magam fordítani. Műfordítást ne tessék várni, és helyenként a történet menetébe is kénytelen voltam kissé beleszólni, de akit érdekel az eredeti, annak minden esetben biztosítok linket az eredeti (angol nyelvű) oldalra is.

 

Mint minden iskolában, az enyémben is régi hagyomány a gólyaavatás. Nálunk azonban licitálás alapján kerülnek kiválasztásra azok a "szerencsések", akik egy napon át szolgálhatják azt, aki értük a legnagyobb összeget fizette.

Én ekkor már többször is felfedezőútra indultam édesanyám fehérneműs fiókjában, amolyan otthoni crossdresser voltam. Úgy éreztem, ez lesz az a nap, amire vártam. Miért? Mert a fiúk számára a leggyakoribb feladat az volt, hogy nőnek öltözve kellett egész nap különféle feladatokat végrehajtani.

 

Mivel már találkoztam ilyesmivel, tudtam, hogy ez a legtöbbször kimerül valami kiábrándító smink és valami rettentő csúnya ruha párosításában. Néhányan esetleg megkockáztatják a harisnya viselését, és csak nagyon kevesen vesznek fel női cipőt, és hogy valaki magas tűsarkút viselt volna, arra még nem volt példa.

 

Úgy döntöttem, hogy megkörnyékezek néhány lányt, hogy licitáljanak rám, és én egész nap nőként fogom őket szolgálni. Igen ám, de mindezt úgy kell megoldanom, hogy az a legkevsébé legyen feltűnő, hiszen egyáltalán nem szerettem volna eddig titkon űzött hobbimat felfedni.

 

Először is találnom kellett néhány barátot, akikkel csak úgy érintőlegesen beszélgetek erről. Az ebédlőben odaültem egy asztalhoz, ahol csak lányok ültek. Többségében végzősök, tehát közülük bárki licitálhat a majdani árverésen, így feldobtam a kérdést: "Ha ez az árverés valóban arról szól, hogy valaki egész nap szolgaként követi gazdáját, miért nem használják ki ezt igazán a végzősök? Például elég mókás tudna lenni egy szobalánynak öltözött fiú, aki idehozná az ebédet, vinné a gazdája táskáját, nem?"

 

Telibetaláltam, néhányan azonnal lelkesen fantáziálni kezdtek, milyen feladatokat tűznének ki ideiglenes szolgájuk számára. Nem sokkal később két lány, Julie és Celeste megkérdezte tőlem, hogy van-e már valaki, aki rám szeretne licitálni? "Nem tudok róla" - mondtam. "Azt hiszem, tavaly Peter Thorpe igen szép összeget vitt haza, mert mindenki arról beszélt, milyen jó lábai vannak." - folytattam, bízva abban, hogy a lányok biztosra veszik: csak a pénz miatt izgat a dolog.

 

Peter magas, vékony srác, ő tavaly volt elsős. Alkata miatt valóban hosszú lábai vannak, az árverésen ki is emelték: nézzétek ezeket az atléta lábakat! Másnap női ruhában, harisnyában jelent meg, de tűsarkúval ő sem próbálkozott. Mindenesetre én úgy gondoltam, kettő a háromból az nem is olyan rossz. Én már akkor is boldog lennék, ha csak harisnyát viselhetnék egész nap.

 

Ahogy erről beszélgettünk Julie és Celeste tovább folytatta:

 

- Igen, Peter valóban nagyon cuki volt tavaly. De ha mi megvennénk téged, tovább tudnánk javítani az összhatáson!

- Mire gondoltok? - kérdeztem

- Mi a véleményed Peter tavalyi jelmezéről?

- Teljesen megszokott, sokan öltöznek lánynak ilyenkor.

- Igaz, de mi tökéletesítenénk mindezt. Milyen méretű cipőt hordasz?

- 39-est, miért?

- Majd meglátod!

 

Becsöngettek, rohannom kellett az órámra. Úgy gondoltam, ha megkérdezték a cipőméretemet, az csakis jót jelenthet. Lehet, hogy nemsokára egy egész napot tölthetek tűsarkúban tipegve?

 

Végül eljött az árverés napja. Az iskola nagytermében gyülekeztünk, ahol harminc elsősre lehetett licitálni, az én sorszámom a 25. volt. Az aukció vezetője minden versenyző kapcsán elsütötte fergeteges poénját: "Na mi állna jól ezeken a hosszú lábakon?" De ezt most én cseppet sem bántam, sőt! Amikor én kerültem sorra, ennél is tovább ment: "Szerintem ennek a fiúnak jól állna a simára borotvált láb, ugye?" - majd a mikrofont felém tartotta. "Hogyan is mondhatnék erre nemet?" Szerencsére mindezt csak gondoltam, de zavarom így sem tudtam leplezni, azt hiszem valami ilyesmit mondhattam: "Még sosem borotváltam, de állítólag sokkal jobb érzés harisnyát viselni sima lábakon. Rendben, 75$-ért benne vagyok!" - fejeztem be. A licit végén 85$-ért keltem el, Julie és Celeste volt a két boldog nyertes.

 

Az árverés végén odajöttek hozzám és arra kértek, menjünk mindannyian Celeste szüleihez. Ennél többet nem mondtak, csupán annyit tettek hozzá: Nagyon meg fogsz lepődni! Amikor odaértünk, Celeste bemutatott az édesanyjának, aki rendkívül csinos volt. Egy rövid szoknyát, fekete harisnyát és igen magas tűsarkút viselt. Végignézett rajtam, majd ezt mondta: "Sok szerencsét, azt hiszem szükséged lesz rá!" Hiába kérdeztem, ezt hogy értette, csak annyit mondott: "Hamarosan megtudod."

 

Felmentünk Celeste szobájába, ahol felvázolták a tervet. "Nagyon tetszett, amit az ebédlőben mondtál, úgyhogy úgy döntöttünk, szobalánynak fogunk öltöztetni! Nagyon 

 

- Mire gondoltok? - kérdeztem.

- Először is a szőrtelenítés. A lábaid, a karjad, a mellkasod, egyszóval teljesen. Van számodra egy szobalány-jelmezünk az összes szükséges kiegészítővel.

- Miféle kiegészítőkkel?

- Bugyi, melltartó, egy fűző, és valami, amiből melleket is tudunk neked csinálni. És természetesen harisnyát kell viselned.

- Bingó! - ujjongtam magamban.

 

A látszat fenntartása végett némi ellenállást tanúsítottam a szőrtelenítés előtt, majd elindultam a fürdőszoba felé, mindenféle krém, borotva, és egyéb, számomra eddig ismeretlen holmik társaságában. Szerencsémre nem vagyok az az erős szőrű típus, így hamar végeztem. Kisvártatva teljesen sima bőrrel léptem újra a lányok elé, akik elismerően nézték sima lábaim. Míg a fürdőszobában serénykedtem, ők kikészítettek néhány bugyit, a melltartót, és egy harisnyát a számomra. Mielőtt magamra hagytak a holmikkal, elláttak néhány jótanáccsal, hogyan is vegyem fel egyszerűen a harisnyát, majd kimentek a szobából, hogy nyugodtan tudjak öltözködni.

 

A selyem csipkebugyit nagyszerű élmény volt felvenni, ilyet azelőtt sosem éreztem. A melltartót az instrukcióknak megfelelően elöl kapcsoltam be, majd megfordítottam. A harisnyát szándékosan a végére hagytam. Egy teljesen új, fekete Silk Reflections volt. Óvatosan kibontottam a csomagolást, apró mozdulatokkal egyre vastagabb gyűrűt formázva feltekertem, majd a lábam hegyéhez illesztettem. Lassan, szinte simogatva bújtattam a vádlim a sűrű nylonszálak közé. Csodálatos, semmihez nem hasonlítható, selymes érzés volt. Miután a térdemig felhúztam a harisnya egyik lábát, a másikkal folytattam. "Tehát valóban igaz, hogy milyen fantasztikus érzés a harisnyanadrág simogatása a sima bőrön." - nyugtáztam magamban. Miután teljesen felhúztam a harisnyát, kiigazítottam az apró egyenetlenségeket, majd megcsodáltam magam a tükörben. Az ajtón kopogás hallatszott - Celeste érdeklődött, hogy haladok. Felkaptam a köntösöm, majd ajtót nyitottam.

 

Leültem, és keresztbe vetettem a lábam, ahogy a nőktől láttam. Ők is leültek mellém, és megérintették a lábaimat. Nagyon furcsán éreztem magam, és ezt talán a lányok is észrevették. Julie próbálta oldani a feszültségem, így megkérdezte: "Na, és milyen érzés most?"

 

"Nem tagadom, a harisnya nagyszerű." Felálltam, és újra megnéztem magam a tükörben. Leírhatatlanul tetszett a harisnya és a rövid selyemköntös. "Tényleg nagyon kellemes viselet. Ti miért nem hordjátok gyakrabban?" - kérdeztem vissza.

 

"Nem is tudom. Tényleg igazad van, nagyon kellemes viselet. De úgy látom, hogy te nem most hordod utoljára!" - válaszolt Julie. Egyértelműen tiltakoztam. Nagyon nem örültem volna, ha lebukom.

 

"Folytassuk!" - szakította félbe beszélgetésünket Celeste, majd elővette a szekrényből a fűzőt. "Nyújtsd ki a karjaidat, és kapaszkodj az ágykeretbe!" - folytatta Celeste. Ellenkezés nélkül tettem, amire kért. A fűzőt körém fonta, majd a csatok bekapcsolása után sorban szorított minden egyes fűzőn. Először izgalmas volt, de miután egyre szorosabbá váltak a fűzők, halk nyögés jött ki a torkomon. "Azért a bordáit ne törd össze!" - hangzott a háttérből. Celeste anyukája volt az.

 

"Azt mondtad, hogy minél szorosabb, annál jobban néz ki." - reagált Celeste.

"Jó, de szegénynek levegőt is kell kapnia! Ha szeretné, később megkaphatja a teljes kezelést."

 

Celeste ezután lazított a fűzőkön egy picit, de én csak azon tűnődtem, mit jelenthet a "teljes kezelés"? Újra a tükör elé léptem. A fűző szoros volt, de elviselhető. Kimondottan vékonyított a csípőmön. Celeste elővette a szobalány-jelmezt és a hozzá tartozó alsószoknyát. Előbb a felsőt, majd a szoknyát vettem fel.

 

Celeste három pár cipőt vett elő, ezek közül az egyik kimondottan lapos talpú volt. A másik kettő csatos volt, bokapántokkal. Az egyik körülbelül 8 centis sarkú lehetett, a másik legalább 10 centis volt. A lapos talpú azonnal kiesett, hiszen nem ezért "szenvedtem ennyit". Ha már lehetőségem van, szeretnék minél csinosabb lenni. A 10 centis sarkú cipőt választottam. Julie, Celeste és az édesanyja ezen igencsak meglepődött. Valóban nem volt túl sok tapasztalatom, hogyan is járjak benne, de azért valahogy eltipegtem a szobában. A mérete pont jó volt. Édesanyám cipői között nincsenek hasonlóak, néhány évvel ezelőtt viseltem utoljára az ő cipőit, de azóta kinőttem a méretét. Szóval szinte egyáltalán nem volt tapasztalatom a magassarkúk viselését illetően - ami nyilván meg is látszott, mert Celeste anyukája azt tanácsolta, inkább a másik kettő közül válasszak. Mivel nagyon tetszettek a magas sarkak, ragaszkodtam ahhoz, ami a lábamon volt, így végül abban maradtunk, hogy Celeste magával hozza a lapos talpút is, hogy ha elfáradnék, le tudjam cserélni.

 

Még néhány kört megtettem a szobában, hogy bizonyítsam, igenis tudok benne járni. Imádtam azt, amit a tükörben viszontláttam.

 

"Itt az ideje a smink elkészítésének!" - mondta Celeste. Igyekeztem tiltakozni, de feltétlenül ragaszkodtak hozzá, mondván reggel már nem lesz idejük gyakorolni. Julie és Celeste elindultak a városba néhány kellékért, erre Celeste anyukája kérte meg őket. Mint kiderült, végig ő segített a lányoknak, ezért nem volt túl boldog, hogy még a sminket is neki kell elkészítenie.

 

Amint a sminken az utolsó simításokat is elvégezte, a lányok megérkeztek az utolsó darabokkal. Néhány csomag vattát hoztak a mellekhez és egy gyönyörű, hosszú sötétfekete, frufrus parókát.

 

Nem ismertem magamra, amikor ismét a tükörbe néztem. Celeste anyukája azt mondta, ha akarom, megnézhetem magam az ő szobájában, mert ott nagyobb tükrök vannak, így mindannyian lementünk a földszintre. Az az igazság, hogy kimondottan szexinek éreztem magam. Látni magam harisnyában, tűsarkúban, szobalányként, sminkkel és parókában - egyszerűen csodálatos volt. Celeste anyukája úgy gondolta, hogy még egy apróság hiányzik, így felhúztam még egy hosszú selyemkesztyűt. MIközben a kesztyűkkel bíbelődtem, telefonon hívták. Habár a közelben volt, semmit nem hallottam a beszélgetésből. Mikor visszajött, a konyhába irányított. Azt kérte, hajoljak a konyhapultra és nyomjam ki a fenekem. Ahogy belegondolok, igencsak buja póz volt. Azt mondta, ne forduljak meg, akármi is történik.

 

Ő, Julie és Celeste átmentek egy másik szobába. Mivel erre kért -és mivel élveztem ezt a kihívó pózt-, ott maradtam a konyhában. Kisvártatva nyílt az ajtó és valaki mély hangon csak ennyit mondott: "Rendben!". Túlzottan megdöbbentem ahhoz, hogy bármit is tegyek, vagy mondjak. Két kezet éreztem a combjaimon, és úgy éreztem, hogy valami kemény dolog ért a fenekemhez. Felkiáltottam és hirtelen megfordultam. A férfi a hátam mögött szinten felkiáltott, mire a három lány nevetve jött elő a másik szobából. A férfi Celeste apja volt. Világossá vált, hogy ő és a felesége nem először játszanak ilyesmit. Celeste édesapja igencsak ideges volt, de a felesége hamar megnyugtatta, hogy csak egy ártatlan viccnek szánták a dolgot.

 

Mikor megnyugodott, csengettek. A futár jött meg a vacsorával. Celeste anyukája arra kért, maradjak vacsorára, hiszen amúgy sem ártana még egy keveset gyakorolnom a magassarkúban.

 

Igen vicces volt vacsora közben teljes pompában ülnöm, ráadásul úgy, hogy mindenki jópofának tartja a dolgot. Már lassan két órája volt rajtam a harisnya. Soha ezelőtt ennyi ideig nem viseltem ezt a csodát.

 

Vacsora után Celeste, az édesanyja és Julie mindhárman magassarkút vettek fel, és így négyen gyakoroltunk. "Rövid lépések, érkezz a talpad párnás részére, figyelj a tartásodra!" - ismételgettük együtt. A végén ismét felvehettem a 10 centis sarkú cipőt és abban is sétálhattam picit.

 

Észrevétlenül röpült az idő, már este 10 óra volt, amikor Celeste anyukája azt javasolta hívjam fel a szüleimet, hogy ma este náluk alszok. Így legalább nem kell túl korán kelnem reggel. Amúgy sem kellett semmi otthonról. Ruha legalábbis biztosan nem. Anyukám igent mondott, de arra kért, hogy miután végeztem az iskolában, feltétlenül mutassam meg magam neki is. "Ez csak természetes!" - búcsúztam el tőle.

 

Julie is maradt. Celeste anyukája megmutatta, merre találom a vendégszobát, majd azt mondta, nemsokára visszajön, és hoz ezt-azt. Éppen a fűzőt próbáltam levenni, amikor visszajött. "Hadd segítsek!" - mondta. Miközben segített megszabadulni a fűzőtől elmondta, hogy ezek az ő ruhái.

 

- Igen, erre én is rájöttem, amikor a férje megragadott. Úgy tűnt, nem először látja ezeket a holmikat.

- Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztalak, de nem tudtam kihagyni ezt a jó kis tréfát. Bocsáss meg érte! Ígérem, kölcsön adok néhány holmit!

- Mire gondol? - kérdeztem zavartan.

 

Leültetett, majd folytatta: "Eddig nem voltam teljesen biztos benne, de a reakcióid alapján úgy gondolom, egyáltalán nincs ellenedre a gólyaavató. Nézd, felismerem a transzvesztitákat. Valami megmagyarázhatatlan módon, de felismerem őket. Ahogy rám, vagy a ruháimra néznek. Nem tudom elmagyarázni, de egészen biztosan felismerem, ha valaki ilyen. De ne aggódj, nem fogom elmondani a lányoknak. Semmi probléma veled, vagy azzal, ahogy öltözködsz. Ez is hozzád tartozik. Még rengeteg időd van, hogy elmondd másoknak."

 

Ezelőtt soha senki nem vette észre a vonzalmaimat, de most végtelenül boldog voltam, hogy ő igen.

 

Átnyújtott egy ezüst hálóinget, ami a combomig ért.

 

 

Olyan ajánlatot kaptam, amit képtelen voltam visszautasítani. Lementem a földszintre. Celeste azonnal azt kérdezte, miért nem a saját ruhámban vagyok, de mielőtt válaszolhattam volna, édesanyja máris a szárnyai alá vett: "Minél többet hordja a ruhákat, holnap annál inkább természetes lesz a számára."

 

Julie és Celeste kissé furcsának találták a dolgot, de az orruk alá dörgöltem: "Különben is: mindezt ti találtátok ki!" Celeste édesanyja hozzátette: "Igaza van, a ti ötletetek volt, tehát ha azt szeretnétek, hogy kevésbé érezze magát kellemetlenül, szaladjatok, ti is húzzatok fel egy-egy harisnyát." Majd amikor a lányok elindultak a lépcsőn, rám kacsintott.

 

Még jóideig ébren voltunk, azután mindannyian lefeküdtünk. A vendégszobához saját fürdőszoba tartozott, amiért most nagyon hálás voltam. Jólesett kicsit relaxálni.

 

Másnap reggel korán keltem. Az első dolgom az volt, hogy a lábaimat egymáshoz, majd a lepedőhöz dörzsöltem. Újra érezni akartam azt a csodás érzést, ami tegnap kerített hatalmába. Csodálatos érzés volt harisnyában ébredni.

 

Nagyon sajnáltam, hogy fürdés előtt le kell vennem a harisnyát, de nem volt más választásom. Amikor kiléptem a fürdőszobából, megpillantottam egy pár új harisnyanadrágot, mellette pedig egy üzenetet. Hátul varrott Wolford harisnya volt, még sosem hallottam róla ezelőtt. Az üzenetet Celeste édesanyja írta: "Ha tetszett a Silk Reflections, ezt végképp imádni fogod. A világ legjobb harisnyái. Csodás napod lesz bennük."

 

Felvettem a bugyit és türelmetlenül bontottam ki az újabb harisnyát. Amikor végre felhúztam az egyik vádlimra, lenyűgöző érzés volt: mintha milliónyi angyalka simogatta volna a lábam. Igaza volt: százszor jobb érzés, mint a másik volt. A másik lábamra is felhúztam, majd kinyújtottam, hogy gyönyörködjek benne. Felálltam és szinte rutinosan igazítottam meg tökéletesre. Különleges érzés volt. Szerettem volna még gyönyörködni benne.

 

Végre sikerült a fűzőt is felvennem, de a megszorításához segítségre volt szükségem. Felvettem a szandálomat és elindultam Julie-ékhoz. Még aludtak. Felkapcsoltam a lámpát, és óvatosan felébresztettem őket, hiszen nem szerettem volna elkésni. Ekkor látta meg Celeste a rajtam fénylő harisnyát. Közelebb hívott, majd végigsimította a lábaimat. "Anyaaaaaaaaaaa!" - Kiáltotta.

 

Celeste édesanyja félig felöltözve rohant a szobába, majd Celeste nekiesett:

 

- Egy pár Wolford van rajta?

- Igen, az. Én adtam neki ma reggel. Ugye nagyszerűen fest benne?

- Nekem soha nem engedted, hogy ezt vegyem fel, neki miért lehet?

- Már elmondtam, kislányom. Amint hajlandó vagy lemondani a rövidnadrágjaidról és a strandpapucsról, neked is megengedem.

- Nekem is lehet ugyanolyan, mint neki?

- Úgy akarsz kinézni, mint egy ribi? Nem hinném.

- Tehát ő úgy néz ki, mint egy ribi?

- Nézd, kislányom. Amikor kitaláltátok, hogy szobalánynak öltöztetitek, máris ribit csináltatok belőle. Ezen a harisnyanadrág már nem ront semmit sem.

 

Celeste anyukája kiment a szobából, és megkért, hogy menjek utána. Mielőtt elindultam, Celeste odasúgta: "Ebédszünetben kicseréljük a harisnyáinkat, rendben?" Mondtam neki, hogy rendben van. Nagyon vicces volt, hogy egy lánnyal arról beszélgetek, hogy harisnyát cserélünk.

 

Az anyukája után mentem, egyenesen a szobájába. "Kapaszkodj az ágy keretébe!" - mondta. "Most pedig vegyél egy nagy levegőt, majd fújd ki, és húzd be a hasad!" Mire ezt kimondta, olyan szorosan meghúzta a fűzőket, hogy alig kaptam levegőt. "Maradj így, vegyél levegőt, majd fújd ki ismét, a hasad pedig húzd be!" - kért újra, majd -ha lehet- még szorosabban meghúzta a fűzőt. Mesés volt. "Most már leengedheted a karjaidat, a sminkelés után még szorítunk rajta egy picit. Mivel most már tudom, hogy élvezed ezt az egészet, szeretném, ha a lehető legtöbbet kihoznánk ebből az egészből."

 

Csendben ültem, míg ő a sminkemmel volt elfoglalva. Sokkal szebb lett, mint előző este. Egy kevés parfümöt permetezett rám, majd újra szorított a fűzőn. Már csak a ruha, a kesztyű és a paróka volt hátra. 

 

Mikor elkészültem, átmentem a lányokhoz. Celeste nagyon jól nézett ki ma. Kölcsönkérte édesanyja egyik Woolford harisnyáját, miniszoknyájához magassarkút vett fel, mindezt egy csinos blúzzal koronázta meg. Megkérdeztem tőle, hogy ugye milyen fantasztikus érzés a Wolford? "Igen, tudom, én is imádom ezt az érzést. És nagyon szexi is." Julie kissé mellőzöttnek érezte magát, így odajött hozzám, hogy ő is megérintse a lábaimat. Az egyik lábam egy székre helyeztem, hogy jobban elérje, majd jónéhányszor végigsimított. Julie szintén arra kért, cserélkül el a harisnyát ebédszünetben.

 

Ha lehet, mostanára még viccesebb volt a helyzet. Immáron két lány is harisnyát szeretne velem cserélni. Nagyszerű! - nyugtáztam magamban önelégülten.

 

A gyors reggeli után már indultunk is az iskolába. Az autóba való be-, és kiszállás nem volt valami egyszerű; nem csak a tűsarkú, de a fűző is akadályozott természetes mozgásomban. Már majdnem el is felejtettem, hogy a mai nap nem csak erről szól, de Julie és Celeste emlékeztettek: ma egész nap a mi szolgálólányunk vagy. És ezzel át is nyújtották táskáikat, amit innentől kezdve egész nap nekem kellett mindenhová utánuk vinnem.

 

Ezeken a napokon szinte mindenkinél van fényképezőgép. És szinte mindenki engem fényképezett. Az udvaron a szokásos helyünkön ültünk, mintha csak egy rendes nap volna a mai is, de nem az volt. A szokásosnál jóval nagyobb tömeg volt körülöttünk. Azt hiszem, új jelentést adtam annak, amikor egy fiú egyszerűen beöltözik lánynak.

 

Egész nap csupa kínos dolgot csináltattak velem. Hol elejtettek valamit, amit fel kellett vennem (lehetőleg úgy, hogy a fenekem minél inkább kinyomjam), hol pózolnom kellett, hol pedig egy fiú arcára kellett puszit adnom. Becsöngettek. Elkísértem Julie-t és Celeste-t a termükig, hiszen én voltam az, aki a könyveiket szállította ide-oda, majd én is mentem a saját órámra.

 

Természetesen ezen a napon nem igazán tanulunk, inkább csak szórakozással telik a nap. Ma én voltam a legnagyobb szórakozás mindenki számára. Élveztem, hogy én vagyok a középpontban. Különösen azt, amikor észrevettem, hogy a férfi tanárok a lábaimat bámulják.

 

Ebédszünetben pedig folyton szemezett velem valaki, odajött és megérintett, vagy csak egyszerűen kérdezett valamit. Az egész olyan nevetséges volt. Minden másodpercét élveztem.

 

Természetesen az ebédszünetben én hoztam ebédet Julie és Celeste számára is, sőt, az egész asztalnak. Mindeközben új trend kezdett kibontakozni: a lányok egymás után jöttek oda hozzám az után érdeklődve, milyen harisnyát viselek, és hány pár másik harisnyáért lennék hajlandó elcserélni? Az egymásra licitálást végülis Julie nyerte: 25 pár harisnyát kaptam a Woolfordért. 

 

A nap végére igencsak fájtak a lábaim, és a fűző sem könnyített rajtam. Már nem is igazán tudtam eldönteni, hogy vajon a gyomrom elmozdult valahova, vagy egész egyszerűen el is tűnt!?

 

Délután, amikor kinyitottam a szekrényem, jónéhány üzenetet találtam benne. Kivétel nélkül mindben udvaroltak nekem. Fiúk és lányok egyaránt. Úgy tűnik, van aki a fütyis lányokért rajong, néhányan egyéb fétis miatt írtak, de volt olyan is, aki nem tudta, miért tetszem neki. Persze az egyik üzenet sem volt aláírva. Szégyen.